Augusztus 2 és 8 között tartották Rómában a nemzetközi ministráns zarándoklatot, melyen közel 1200 magyar ministráns vett részt. Hajagos Gyula plébános atya közreműködésével és Isten kegyelméből a kiskunfélegyházi 871. Szent Imre cserkészcsapatból hárman csatlakozhattunk ehhez a találkozóhoz. Indulás előtt jött az ötlet, hogy ha már elzarándokolunk a pápához, valamilyen ajándékkal meg kellene Őt lepni. Cserkészként egy zöld nyakkendő mellett döntöttünk.
A legnagyobb gondot az okozta, hogy hogyan juttassuk el ezt a Szentatyának. Arra lett volna lehetőségünk, hogy egy üzenet kíséretében elküldjük neki, de azt gondoltuk, hogy szeretnénk személyesen átadni. A program csúcspontja a Szent Péter téren volt, amikor Ferenc pápa fogadta a közel 13 000 fiatal zarándokot. Mivel a cserkész leleményes, arra gondoltunk, hogy írunk egy kis üzenetet olaszul Ferenc pápának, amit megmutatunk neki, mikor felénk halad.
Az üzeneten ez állt: „Szentatya! Ez egy ajándék a magyar cserkészektől!” Megpróbáltunk a kordon közelébe férkőzni, hogy amikor Ferenc pápa elhalad előttünk láthassa az üzenetünk. A tervünk szépen bevált. A Szentatya látva az üzenetet lassított, és mutatta, hogy átadhatjuk az ajándékot, melyet egy „LIKE” mutatásával adott tudtunkra.
Ezek után átadtuk a nyakkendőt, a magyar cserkészek ajándékát Ferenc pápának.
A ministráns zarándoklat jelmondata Izajás próféta szavai. Számunkra, cserkészvezetőknek nagyon fontos ez a mondat, hiszen mi is felajánljuk munkánkat az Úrnak. Igen, engem küldj erre az útra, melyet mindannyian szívügyünknek tekintünk. Ha látom, hogy odaadó munkámra szükség van, csak ennyit kérek az Úrtól: „Itt vagyok, engem küldj!”(Iz. 6,8). Nagyon örülök, hogy ezen a találkozón ott lehettem, nagy élmény volt számomra találkozni ezzel a sok fiatallal, és látni, hogy milyen sokan vagyunk, akik szívünkön viseljük az oltár szolgálatát.
Külön öröm volt számomra, hogy sok magyar cserkésszel találkoztunk, és sok apró jelből tudtuk, hogy köszönésünk nem lehet más csak az, hogy: jó munkát!
Drozdik János stj. (871.)