Nyuszi tábor 2020.

Kedves szülők, táborozni vágyó gyerekek!

2020. augusztus 11. és 14. között kerül megrendezésre a VIII. cserkészkerület őrsvezetőképző táborához kapcsolódó tábor, amelyre szeretettel várjuk 3., 4. és 5. osztályos gyermekek jelentkezését. A jelentkezés nyitott már cserkészkedő gyermekek számára, illetve azoknak is, akiknek még nem volt lehetősége cserkésztáborban részt venni, de szívesen kipróbálnák.

A jelentkezés július 27-ig lehetséges, az alábbi űrlap kitöltésével: https://docs.google.com/forms/d/1XsdYvNF4af4DmxLF7IaWAYSYfmGA4PKX4Hy3Td68U28/viewform?fbclid=IwAR00-PV1Sb1lLrvK3_1XbbZyuD1q7DEJIoqfIMjXzpdsb_55-0XDXHAcX3Q&edit_requested=true

Részletes információkat pedig ebben a dokumentumban olvashattok:

Kedves Cserkésztestvérem!

A Magyar Cserkészszövetség VIII. Cserkészkerülete őrsvezetői vezetőképzést hirdet a 2019/20-as cserkészévben. A Hárleveles Őrsvezetőképzés előreláthatólag több kerület kiképzőinek bevonásával kerül lebonyolításra az alábbiak szerint:

Az őrsvezetőképzés paraméterei:

A képzés őrsvezetői képesítést ad, tehát sikeres teljesítés esetén a résztvevő jelölt kellő ismeretek kap a kortárs közösségvezetés kérdéskörében ahhoz, hogy egy őrsöt, (kisközösséget) kellő szakmaisággal legyen képes irányítani.

A képzés teljes egészét a Bugaci Őrsvezetőképzés szervezi.

Néhány gondolat a válogatásról:

Bár az ŐVK sajátos élményadásra is törekszik, fontos tisztázni, hogy ez nem egy kósza korosztálynak (15–17) szóló, megerősítő jellegű kalandtábor! A Kerületnek és a Szövetségünknek is egyre több olyan korosztályi programja van, ami betölti ezt a funkciót. Akit azért küld a csapata ŐVK-ba, hogy kihívás érje, az nem jó helyre küldi a cserkészét, nekünk nem ez az elsődleges feladatunk. Sem a cserkésztudás pótlása, sem az élményadás, de még a cserkészet iránti elkötelezettség megerősítése sem képezheti az ŐVK célját, jóllehet ezek eszközként megjelennek a megfelelő vezetői utánpótlás kiképzésének velejárójaként.

Jelentkezési feltételek:

  • 2020. június 30-ig megszerzett 8. évfolyami iskolai végzettség;
  • 2002. augusztus 14. és 2006. augusztus 4. közötti születési dátum;
  • 3,5-ös átlagnál jobb tanulmányi eredmény;
  • 2 év cserkészmúlt (ez alól az alakuló cserkészközösségek felmentést kérhetnek a képzésvezetőtől);
  • Legalább két nyári táborban való eredményes részvétel;
  • Az I. cserkészpróba anyagának készségszintű ismerete;
  • Előnyt jelent: a VIII. Cserkészkerület csapataiban végzett cserkészmunka.

A jelentkezés menete:

A jelölt résztvevőknek 2019. december 1-ig kell regisztrálni az EVOK-ban (evok.cserkesz.hu), és feljelentkezni a BŐK 2019/20-as kurzusára. Az előfeladatokat pedig 2020. január 5-ig kell feltölteni ide.

A képzés pontos menete a következő:

  • 2019. okt. 25.: Képzés meghirdetése
  • 2019. dec. 1.: Jelölt jelentkezések határideje az EVOK-ban, információs levél kiküldése a jelölteknek az EVOK rendszeren keresztül
  • 2020. jan. 12.: Előfeladatok leadásának határideje
  • 2020. febr. 19-23.: Hivatásfelkészítő tábor
  • 2020. márc. 27-28.: Táborkapu hétvége I.
  • 2020. ápr. 24-26.: Táborkapu hétvége II.
  • 2020. jún. 1.: Tábori előfeladatok leadásának határideje
  • 2020. aug. 4-14.: Módszertani tábor
  • 2020. aug. 11-14.: BŐK nyuszitábor
  • 2020. nov. 6-8.: Képesítő hétvége

A 3 előhétvége és a 11 napos módszertani tábor díja 35.000 Ft, melyet az előhétvégék során, több részletben kell majd befizetni.

A képzéssel kapcsolatos további információkért keress bizalommal a boller.balazs@cserkesz.hu e-mail címen, vagy a +36-30/812-16-65-ös telefonszámon.

Jó munkát!

Budapest, 2019. október 25.

Boller Balázs
Képzésvezető

VIII. kerületi VTK – 2019

Kedves Cserkésztestvérek!

Idén is meghirdetjük a cserkész korosztályú, VIII. kerületi vezetői továbbképzést.
A változatos képzések mellett az ismerkedésre is lesz idő, estére táncházat szervezünk, de lesz még társasjáték, teaszoba.

Időpont: 2019. február 16-17.
Helyszín: Kecskemét
Program kezdés: 09:00
Költség: 1000 Ft. regisztrációs díj amely tartalmazza: utazás, szállás, étkezés, programok

Jelentkezés: febr. 10-ig, a jelentkezés elküldésével és a regisztrációs díj befizetésével.
https://goo.gl/forms/eSPAsrJQqW6zd5GM2

Programok: képzések, táncház, stb. (hamarosan bővül)

Amit hozni kell: cserkészing, bögre, jegyzetfüzet

Kapcsolattartó:
Zöldi-Kovács Gáspár st.
20/5283760
zkgaspar@gmail.com

VIII. kerületi VTK – 2018

Találkozz a BŐK-ös társaiddal, tanulj, játsz!
A Kalazancius Cserkészcsapat Kerületi vezetői továbbképzést hirdet cserkész korosztályú őrsvezetők számára.

Helyszín: Kecskemét
Időpont: márc. 16-17.
Költségek: 1000 Ft.
Jelentkezéshez töltsd ki az űrlapot:
https://goo.gl/forms/6iqHR8GU9Z3h5v943

Előadnál?
Részletek és jelentkezés itt: https://goo.gl/forms/oNzm6aBxSKFn5WFg2

Résztvevők a következő elérhetőségen érdeklődhetnek:
Zöldi-Kovács Gáspár 118. cspk.
tel: 20/ 528 3760
e-mail: zkgaspar@gmail.com

Előadók a következő elérhetőségen érdeklődhetnek:
Tari József 118. st.
tel: 20/ 469 3115
e-mail: tarijozsef95@gmail.com

Jó Munkát!
A szervezők

Bugaci Őrsvezetőképzés 2017 – meghirdetés

Kedves Csapatparancsnok cserkésztestvérem! BOK szines

A Magyar Cserkészszövetség VIII. Cserkészkerülete őrsvezetőképzést hirdet a 2016/17-es cserkészévben. A Hársleveles Őrsvezetőképzés több kerület altáborának és törzsének bevonásával kerül lebonyolításra az alábbiak szerint:

 

Az őrsvezetőképzés paraméterei:

  • A képzés őrsvezetői képesítést ad, tehát sikeres teljesítés esetén a résztvevő jelölt kellő ismeretek kap a kortárs közösségvezetés kérdéskörében ahhoz, hogy egy őrsöt, (kisközösséget) kellő szakmaisággal legyen képes irányítani;
  • A képzés teljes egészét a Bugaci Őrsvezetőképzés szervezi.

 

Jelentkezési feltételek:

  • 2017. június 30-ig megszerzett 8. évfolyami iskolai végzettség;
  • 1999. augusztus 18. és 2003. augusztus 8. közötti születési dátum;
  • 3,5-ös átlagnál jobb tanulmányi eredmény;
  • 2 év cserkészmúlt (ez alól az alakuló közösségek felmentést kérhetnek a képzésvezetőtől);
  • Legalább két nyári táborban való eredményes részvétel;
  • Az I. cserkészpróba anyagának ismerete;
  • Előnyt jelent: az adott cserkészkerület csapatában végzett cserkészmunka.

 

A jelentkezés menete:

  • Igényfelmérés

Az igényfelmérés során minden csapatparancsnoknak meg kell adnia, hogy az idei képzésre kiket kíván regisztrálni. Az igényfelmérésre jelentkezni az alábbi űrlapon lehet: https://goo.gl/forms/0ZGSOTWeQ8YmcXN13

Igényfelmérés vége: 2016. november 15.

  • Végleges jelentkezés

A jelölt résztvevőknek eddig kell regisztrálni az EVOK-ban (evok.cserkesz.hu), illetve eddig kell feltölteni minden szükséges előfeladatot.

Végleges jelentkezési határidő: 2016. december 20.

 

A képzés pontos menete a következő:

  • november 1. Képzés meghirdetése
  • november 15. Előjelentkezés lezárása
  • november 20-ig Jelölt levelek postázása, törzsek kialakítása
  • december 20. Előfeladatok leadása
  • február 15-19. Hivatástisztázó hétvége
  • március 10-12. Táborkapu próba hétvége
  • április 7-9. Tanfolyami hétvége
  • június 1. Tábori előfeladatok leadása
  • augusztus 4-7. Előtábor
  • augusztus 8-18. Módszertani tábor
  • augusztus 15-18. BŐK nyuszitábor
  • október 27-29. Zárópróba

 

A képzés ezen évében már nem lesz pályázati támogatás így biztosan lehet képzési költség növekedésre számítani, így amennyiben lehetséges készüljetek támogatási lehetőség biztosításával a csapatotok részéről. Természetesen a kerület is fog lehetőségeihez mérten támogatást adni a saját kerületéből érkező őrsvezetőjelöltek számára.

 

A képzéssel kapcsolatos további információkért keress bizalommal a gomorikristof@gmail.com e-mail címen, vagy a +36-20/404-02-82-os telefonszámon.

 

Jó munkát!

 

Kecskemét, 2016. október 31.

 

                                                                                                          Gömöri Kristóf csst.

Képzésvezető

Tiszai vízitúra idén is!

Vizitura_Gemenc_hullamter_kajak_kenu_tura_Europa_legnagyobb_arter_erdeje_12

A tavalyi szegedi túrán fellelkesülve augusztus 14-19 közötti, azaz vasárnap délutáni indulással és péntek délutáni Tiszaugra érkezéssel egy hatnapos vízi programra hívjuk a cserkészeket.

 

A duzzasztóműtől Tiszaug 140 km-re van. A Tisza tóról indulunk, hogy a zsilipelést is átéljük. Kisköre vagy Abádszalók közeléből indulunk, később pontosítjuk a helyet. Onnan még plusz 5 km a zsilip.

Kiskörére érkezik vonat Kisújszállás felöl 15:26-kor, Kál Kápolna felöl 15:23-kor, mindkettő megáll Abádszalókon is. Ennek megfelelően pontosítjuk a találkozást 16 óra tájban valahol.

A kenukat fel kell pakolni Tiszaugon. Kecskemétről 12-kor indulna a teherautó, erre 6 fő fér föl (és kell is) velem együtt, mi onnan megyünk Kiskörére, A jelentkezések alapján tisztázzuk, hogy kik.

A többiek vonattal vagy autóbusszal mehetnek majd a később meghatározott helyre (Kisköre, Abádszalók)

A piaristák tiszaugi csónakházához érkezünk vissza. Onnan vonattal vagy busszal lehet hazamenni. Az utolsó vonat 17:15-kor indul Kecskemét felé.

Sátrakban alszunk, naponta főzünk, úszni tudni kell.

A tábor díja 9 000 Ft (élelem, csónakhasználat, csónakszállítás)

Jelentkezési szándékodat június 13-ig közöld e-mail-ben szabo.istvan@kecskemet.piar.hu címen. Add meg a nevedet, születési idődet, címedet és cserkészcsapatodat. 18 év alatt szülői engedély szükséges.

A végleges tudnivalókat és a felszerelési listát a jelentkezők számától függően alakítjuk ki.

A jelentkezés 1 000 Ft előleg (akár a teljes díj) befizetésével lesz majd teljesen végleges.

 

Országos Elnökség elérhetőségei

“Az új év egyik fontos feladata lesz megtalálni a módját, hogyan tudunk minél több embert hatékonyan bevonni a közös munkába.

Erre a Trello nevű online eszközt vetjük be, egyelőre kísérleti jelleggel. Ez nagyon egyszerűen fogalmazva egy afféle webes “post-it rendezgető” alkalmazás, de ennél jóval sokoldalúbb.

Az alábbi oldalon megtaláljátok az ehhez kapcsolódó információkat, bátorítunk minden cserkészvezetőt, aki szívesen tenne a Szövetségért, hogy csatlakozzon!
https://trello.com/mcssz

Indítottunk egy, a csoport tagjainak elérhető táblát a szakvezetők feladatkörének átgondolására, első körben itt számítunk majd a meglátásaitokra.”

Ezen túl információkat kaphattok róluk Facebook oldalukon, illetve majd a hamarosan újrainduló hírlevélben.